free counters

2009. június 20., szombat

Barack Obama


Óriási botrányt kavart az amerikai GLOBE magazin legutóbbi száma: Larry Sinclair, nyiltan homoszexuális író ugyanis állítja: viszonya volt Barack Obama amerikai elnökkel, ráadásul az interjúban sugallta, hogy a politikus egy másik „volt szeretője” nem véletlenül halt meg 2007-ben. A First Lady mindent elkövet a rágalmazó elhallgattatásáért, de a művész kitart, és nem adja fel. Megjelenteti könyvét.

Barack Obama szeretője voltam - állítja az amerikai GLOBE-nak Larry Sinclair, aki a „Szex, hazugságok és gyilkosságok” című könyvben tálal ki az amerikai elnök magánéletéről. A 47 éves, nyiltan homoszexuális író szerint a First Lady, Michelle Obama mindent bevet annak érdekében, hogy az elnök szexuális hovatartozása titokban maradjon.

– 1999. novemberében találkoztunk először. Hetekkel később, amikor a limuzinjával ment haza, némi kokain felszívása után a jobb kezemet a combjára tettem. Nem tiltakozott. Pillanatokkal később már orálisan kényeztettük egymást – kezdte az író, akinek tudomásal van arról, hogy vér tapad az elnök kezéhez.
– A chicago-i templom kórus vezetője, Donald Young mesélt nekem az Obamával való viszonyáról. A mai napig tiszázatlan körülmények között hunyt el 2007-ben, „érdekes”, hogy senki nem firtatja azóta sem a halálát – vetette fel Sinclair. Az újságnak az író elárulta: 2008-ban, az elnökválasztási kampány idején szerette volna kiadatni könyvét, de Michelle mindent bevetett, hogy ebben megakadályozza. Utasította a kiadókat, hogy tagadják meg a könyv kiadását, majd rávette a kampány stáb fotósait, hogy „csupa férfias, és hetero” pillanatot örökítsenek meg Obamáról.
– Kosarazik, amerikai focizik, kutyával rohangál, hogy demonstrálják, hogy 100 százalékosan hetero, amerikai férfi. Michelle azt is utasításba adta, hogy ismeretlen férfival soha nem szerepelhet egy képen Obama. Mindez engem bizonyít – tette hozzá Sinclair, aki továbbra is kiáll állítása mellett.
– Majd saját pénzből kiadom a könyvet. Akárhogy is szeretnék, nem tudnak félreállítani – fogadkozott az író. A First Lady-t is megkeresték amerikai lapok, de nem kívánta kommentálni az elhangzottakat, mondván „annyira visszataszító” a történet, hogy szóra sem méltatja Sinclair „hadoválását”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése